Államosításra készül a kormány az OKJ-s vizsgáknál

Az intézkedések egyik következménye az lehet, hogy megnehezítik a munkavállalók külföldre áramlását.

Teljesen átalakulna az OKJ-s képzések rendszere a Szakképzés 4.0 stratégia alapján – írja a 24.hu. A portál úgy tudja, hogy a szakképzési rendszer racionalizálása nevében csökkentenék a jegyzékben szereplő képesítések számát. Ennek következtében az OKJ kétszáznál kevesebb szakmát tartalmazna, emellett lennének úgynevezett betanító jellegű képzések. további részletek


Teljesen megszűnnek az OKJ-s képzések

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem úgy alakítják át a szakképzést, hogy radikálisan csökkentik a választható szakmák számát, ehelyett az egész Országos Képzési Jegyzéket megszüntetik, és egy teljesen új, korszerűbb rendszert állítanak fel – értesült a Magyar Nemzet.

Alapszakmákat ezentúl kizárólag iskolarendszerben lehet majd oktatni, a felnőttképzésben viszont nem lesz korlátozás, annyi specializáció és részszakképesítés jelenhet meg, amennyit a munkaerő piaci helyzet éppen indokol – írja a lap.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az ágazat szereplőivel való egyeztetések során arra jutott, nem az a megoldás, ha a jelenlegi rendszert fazonírozzák, hanem inkább létrehoznak helyette egy teljesen új, korszerűbb struktúrát. további részletek